Erdőtelek település szennyvíztisztító telepének megvalósítása kisgenerálban az EURO-PURATOR Kft. vállalkozásában

2014. november 11. 22:26

2014. év elején a KS Konzorcium (Kelet-Út Kft. konzorcium vezető, Signum-Alfa Team Kft. konzorciumi tag) generál vállalkozásban elkezdte „Erdőtelek község szennyvízcsatornázásra (FIDIC Piros könyv) és szennyvíz tisztító telep kivitelezésére (FIDIC Sárga könyv szerint) KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0091 című EU támogatással megvalósítani tervezett Projekt kivitelezési munkálatait.

Erdőtelek település szennyvíztisztító telepének megvalósítása kisgenerálban az EURO-PURATOR Kft. vállalkozásában

A beruházás szennyvíztisztító telep megvalósítására vonatkozó részét a konzorcium, kisgenerál vállalkozás formájában, Cégünkre bízta. Vállalásunk magába foglalja a telep teljes kiviteli tervezését, a technológiai gépbeszállítási, építőmesteri, technológiai szerelési és villamos munkák megvalósítását valamint a próbaüzem szakmai irányítását is.

A tervezési munka, folyamatos tervszállítás mellett folyó év júniusában kezdődött, természetesen a statikai/szerkezetépítési valamint az építési engedély köteles tervek összeállításával.

A tárgyi szennyvíztisztító telep kizárólag Erdőtelek település szennyvizét fogja tisztítani. A csatlakozó csatornahálózat teljesen új létesítésű, zöldmezős beruházás.

Kiinduló műszaki paraméterek:

  • A mértékadó szárazidei hidraulikai kapacitása: 311 m3/d
  • A mértékadó hozamok (nyomóvezetéken, a hálózati végátemelő felől érkező) órai csúcs: Qsz,hmax = 36 m3/h = 10,0 l/s
  • A BOI5 terhelésből számított lakosegyenérték-szám (60 g BOI5/d~1 LE) = 3533 LE

Előírt határértékek:

A 28/2004 KvVM rendelet 2. számú melléklete alapján a Hatóság az alábbi határértékek teljesítését írta elő a szennyvíztelepnek:

pH 6,5-9,0

KOIkr mg/l 75

BOI5 mg/l 25

Összes nitrogén mg/l50

Összes szervetlen nitrogén mg/l40

(NH4+-NH3) – N mg/l 10

Összes lebegőanyag mg/l 35

Összes foszfor mg/l 5

SZOE mg/l 15

Szulfidok mg/l 0,01

Coliform szám i/cm3 10

Aktív klór mg/l 2

Általános bemutatás, működési elvek

A szennyvíztisztító telepre elven iszapos rendszerű szennyvíztisztítási technológiát tervezett eredetileg is a Keviterv Akva Kft. A megvalósítani kívánt technológia a tervdokumentáció szerinti Blokkdiagram-on, a Hidraulikai hossz-szelvényen és a Részletes helyszínrajzon követhető, és az alábbi lépésekből áll:

  1. Nyers szennyvíz fogadás, elő-mechanika:
    • Nyers szennyvíz fogadása nyomóvezetéken keresztül
    • Nyers szennyvíz előkezelése rácsgépházba telepített automata finomrácson.
    • Kifogott rácsszemét gyűjtése 120 l-es kerekes kukában.
    • Előszűrt szennyvíz mechanikai továbbtisztítása levegőztetett homok és zsírfogóban.
    • A homok- és zsírfogó tisztítása időszakos, szippantó autóval történik.
    • Nyers szennyvíz bevezetése a biológiai tisztító műtárgyba. A műtárgy terhelésének maximálása érdekében a bevezetés előtt az érkező szennyvízcsúcsok 16-20 m3/h feletti része egy záporvíz leválasztón keresztül leválasztásra kerül. A leválasztott szennyvizet a TFH kiegyenlítő műtárgy fogadja.
  2. Szippantott szennyvíz fogadás
    • Tengelyen beszállított szennyvíz fogadása kézi tisztítású rácson keresztül a Csurgalékvíz
    átemelő és TFH fogadó aknában.
    • Előkezelt TFH feladása a rácsgépházban található finomrács felé. Amennyiben a finomrács nem fogadóképes, akkor a TFH átemelésre kerül a TFH kiegyenlítő műtárgyba.
    • A kézi rácson leválasztott anyagok a rácsszeméttel együtt kerülnek elszállításra.
  3. Biológiai tisztítás, fázisszétválasztás, tisztított szennyvíz kibocsátás
    • Biológiai tisztítás kör alakú időben eltolt nitrifikáció/denitrifikáció rendszerű kombinált biológiai tisztító műtárgyban:
    o Időben ciklizált biológiai tisztítás (szervesanyag eltávolítás, nitrifikáció, denitrifikáció) a ciklikusan levegőztetett bioreaktorban
    o Vegyszeres foszforeltávolítás vas-szulfát oldattal
    o Ülepítés dortmundi ülepítőben
    o Iszap recirkuláció az ülepítőből a bioreaktorba mammutszivattyúval
    • Tisztított szennyvíz szükség szerinti fertőtlenítése a fertőtlenítőben
    • Tisztított szennyvíz szükség szerinti szűrése egy automata üzemű homokszűrőn.
    • Tisztított szennyvíz kibocsátása a Hanyi-érbe kitorkoló fejen keresztül
  4. Iszapkezelés
    • Fölös iszap elvétel az ülepítőkből a sűrítő műtárgy felé.
    • Fölös iszap gravitációs sűrítése a sűrítő nagyobb rekeszében. A felülúszó dekantálása dekantáló szivattyúval, majd a sűrített iszap átfejtése műtárgy nagyobb rekeszébe.
    • Sűrített iszap víztelenítése szalagszűrő présen. A víztelenített iszap kihordása kisteherautóval történik.

    Megvalósítás
    A kivitelezési munkálatok, valamint ezzel egy időben az előkészítő földmunkák a projekt mérnöke által jóváhagyott tervek alapján már június végén folytak, azonban a helyszínen talált ókori leletek miatt a régészeti feltárás idejére felfüggesztették a munkavégzést.

                                                          Erdőtelek külterület, kivitelezés megkezdése

Szűk egy hónappal később ismét teljes erőbedobással folyhattak a munkálatok, a szerkezetépítés soron következő munkarészeivel.

                                                                       A szerkezetépítés első lépései

                                                               A műtárgyak gépészeti szerelésre készen

Október hónap közepén megkezdtük a műtárgyak technológiai szerelését is, az egyesített biológiai műtárgy KO minőségű ülepítő kúpjának telepítésével, a légbeviteli rendszer gerincvezetékeinek valamint a keverők beépítésével.

A munkálatok aktuális állásáról, a próbaüzem indítás előtti teljes műszaki készültségről fényképes bemutatónkat hamarosan közöljük.

Vissza a hírekhez